Navigáció Tartalom Ausztria címszavakban

Élményparkok Alsó-Ausztriában

 © Archäologischer Park Carnuntum

Carnuntum Régészeti Park
A német történész Theodor Mommsen, a Római Birodalom nagy krónikása mondta egyszer: „A bécsiek kapui előtt egy Pompeji fekszik, de ők nem tudnak róla”. Mintegy 50 km-re Bécstől keletre, Petronell-Carnuntum és Bad Deutsch-Altenburg között fekszik a római történelem egyik fontos helyszíne: Carnuntum 2000 évvel ezelőtt a római tartomány, Felső-Pannónia székhelye volt, mely egy katonai és egy civil városrészből állt. Dunai kikötője volt, fejlett fürdőkultúrával, óriási termálfürdővel és két amfiteátrummal rendelkezett. A város a fiatalok kedvelt találkozóhelye volt, emellett számos római császár, köztük Marcus Aurelius egyik lakóhelye is.
www.carnuntum.co.at

Tapasztaljon meg többet a rómaiak egykori életéről a gazdag programkínálat segítségével! A park „Élet a rómaiak idejében” mottóval várja a diákokat a témahétvégékre és nyári táborokba. Az évet utolsó programjaként a hangulatos adventi rendezvény zárja. Akár egy igazi római születésnapot is rendezhet itt, ha kedve tartja.

Duna-Auen Nemzeti Park
A Duna-Auen Nemzeti Parkban számos kaland vár a kis kutatókra.  A vízi élőhelyeket változatos programokkal és kirándulásokkal hozzák közelebb a gyerekekhez.  Akár egy kiállítás tárlatvezetésén, vagy csónakkiránduláson, túrán vagy medenceprogramon vesznek részt a gyerekek, sok mesélnivalójuk lesz a nagy felfedezések után. Számos dolgot megtudhatnak arról, hogyan óvják a természetet, védjék az állatokat, növényeket, és egyedülálló természeti értékeket.  Amire azonban mindenképp szüksége lesz, az az elegendő idő. Látogasson el a nemzeti parkba, és gazdagodjon egy különleges természeti élménnyel!

Arbesbachi medveerdő
Érdekes élményeket kínál a „Négy mancs” – Vier Pfoten alapítvány által létrehozott arbesbachi medveerdő. Korábban magántartásban lévő medvék találtak itt új otthonra. A macik itt elfelejthetik szomorú múltjukat, és teljes értékű életet élhetnek. Virágvasárnaptól Mindenszentekig látogathatjuk a medveerdőt, ahol szakértő vezetések során minden fontos információt megtudhatunk ezekről a kedves teremtményekről.

Traismaueri dinoszauruszpark
A dinoszauruszok, gyíkok, ammoniteszek, és madarak több mint 45 életnagyságú modellje csodálható meg a traismaueri dinoszauruszparkban. A gyerekek a dinoszauruszműhelyt is megtekinthetik, ahol az új, életnagyságú dinoszauruszmodellek készülnek - és még segíthetnek is!

Ametiszt Világ Maissauban
Az ametiszt egy misztikus drágakő, mely jellegzetes lila színben játszik és titokzatos története miatt különös jelentőséggel bír. A világhíres kuriózum, a maissaui ametiszt képezi a maissaui Ametiszt Világ legfőbb pontját, mely egy egész évben látogatható élményvilág a családok számára. Itt a látogatók megismerkedhetnek az ametiszt történetével és eredetével, megtapasztalhatják erejét, kiáshatják saját ametisztjüket, és ellátogathatnak az ametisztbányába is.
www.amethystwelt.at

Rosenburg Mászóvilág
Alsó-Ausztria első kötélpályája - a közelben a reneszánsz Rosenburg kastéllyal - az egész családot egy izgalmas kalandra invitálja. Másszon a különböző kötél- és kábelpályákon vagy a függőalagútban, repüljön át az erdőn a flying fox segítségével! A felszereléseket az élménypark biztosítja, a látogatókat pedig avatott szakemberek viszik fel különböző magasságokba. Itt igazán izgalmas kalandok várnak kicsikre és nagyokra egyaránt.

1. Milchkammer Múzeum
Az egykori tejcsarnok szövetkezet, mely Ketzelsdorfban, a templommal szemben található, megőrizte eredeti formáját, és napjainkban tejmúzeumként működik. Annak idején minden nap itt vették át a tejet gazdáktól, melyet azután eladtak a háztartásoknak, vajat készítettek belőle vagy vasúton továbbszállították. Az idelátogatók itt megbarátkozhatnak a tehenekkel, a fejéssel és a vajköpüléssel.

Buchenberg Természeti Park erdei iskolával
Közvetlenül Waidhofen / Ybbs mellet terül el a Buchenberg Természetvédelmi Park. Ebben a csodaországban "Ossi erdészeti haza" várja a kalandvágyó gyerekeket! Kalandjátszótér, indián falu, óriás földcsuszamlások, földalatti róka és nyestkutya-ház és erdészeti oktatók által vezetett kalandtúrák gondoskodnak az izgalmas napról a Buchenberg erdei iskolában!

Az új MostBirnHaus
A Stift Ardaggerben található új MostBirnHausban nyomon követhetjük a körte útját, amíg a fáról az üvegbe kerül. A tágas kertben játszóhelyet is találunk, mely garantálja a felhőtlen szórakozást.