A biedermeiertől a szecesszióig

Az 1789-es francia forradalommal és Napóleon hatalomhoz jutásával sok minden megváltozik: Ausztria sem tudja elkerülni a napóleoni háborúkat, majd 1814/1815-ben a Bécsi Kongresszus házigazdájaként részt vesz a kontinens újrafelosztásában. A sokk, amelyet a forradalom jelentett Európa nemesi házai számára Ausztriában arra készteti I. Ferenc császárt és kancellárját Metternichet, hogy korlátozzák a polgári szabadságot és cenzúrát vezessenek be. A polgárság ekkor visszavonul otthona négy fala közé: kezdetét veszi a biedermeier kor. A polgári házak szalonjaiban találkoznak egymással az emberek szűk körben, de a művészet ápolására továbbra is komoly hangsúlyt fektetnek. Festők, mint Ferdinand Georg Waldmüller és Friedrich Gauermann, zeneszerzők, mint Franz Schubert és költők, mint Adalbert Stifter, Ferdinand Raimund vagy Franz Grillparzer kerülnek a figyelem középpontjába.  A korszak végén ismét egy forradalom áll: 1848-ban a polgárság fellázad I. Ferenc ellen. Ezt követően I. Ferenc József veszi át a hatalmat, aki feleségével Erzsébettel, a legendás „Sisivel” mind a mai napig jelentős mértékben meghatározza az osztrák császárságról alkotott képet. Uralkodása alatt pompázatos építmények egész sora keletkezik Bécsben, amelynek köszönhetően a város jelentős közép-európai metropolisszá, és egy sok népet magába olvasztó, Magyarországra, Észak-Olaszországra és Délkelet-Európára is kiterjedő állam központjává válik. A keringőkirály Johann Strauß világraszóló sikereket arat. Sigmund Freud kifejleszti a pszichoanalízist. Az 1900-as években a bécsi szecesszió egyedülálló műveket eredményez: a festők, mint Gustav Klimt és Egon Schiele legalább úgy lenyűgözik az embereket, mint az építészek Otto Wagner és Adolf Loos. A Bécsi körúton tett séta, a látogatás a Sisi Múzeumban vagy a Sigmund Freud Múzeumban, illetve a Belvedere Osztrák Galéria megtekintése átfogó képet ad erről a korszakról.