Magas hegyek, széles mesterséges tavak: a Dráva

A 749 km hosszú Dráva a hozzátartozó 11 828 négyzetkilométernyi területtel Ausztria harmadik legjelentősebb folyója a Duna és az Inn után. Partjain kulturális és természeti látványosságok sokasága csábítja a turistákat, amelyek a Dreiländer kerékpárúton tett túra keretein belül fedezhetők fel.

Dráva Villachban / Karintia
A Dráva öt forrása Dél-Tirolban ered, a Toblacher Sattel közelében és a Toblacher Feld mellett folyik egybe. Rövid szakasz után a folyó elér Ausztriába, keresztülfolyik a tiroli Pustertalon és Oberdrauburgnál ér Karintiába. Egy korábbi szakaszán, Lienznél csatlakozik a folyóba az Isel, amely a Venedigergruppe és a Großglockner felől érkezik. Érdekességként megállapítható, hogy a hóolvadás idején az Isel több vizet vezet el, mint a Dráva. Röviddel Spittal an der Drau előtt torkollik a Möll hömpölygő vízmennyisége a Drávába.  

Egészen idáig nevezik ezt a szakaszt Felső-Drávavölgynek, amelyet magas hegyek – mint például a Kreuzeckgruppe és a Gailtali-Alpok – és lenyűgöző tájak vesznek körül. Keskeny ártéri szakaszok, mezők és legelők kísérik a folyót, amelynek vízminőségét ezen a szakaszon első osztályúnak ítélték. Ennek köszönhetően nemcsak a halaknak – a szivárványos pisztrángtól, a pénzes périg – nyújt életteret, hanem ritka madaraknak is, mint a libus madár és a sármadár.

Változatos partszakaszok
Spittal alsó részétől a szlovén határig összesen tíz erőműben használják a Dráva erejét áramfejlesztésre, ezenkívül több szakaszán találhatóak mesterséges tavak. A melegebb vízhőmérsékletű szakaszokon igen jól érzi magát a fogas, a csuka és a pataki szajbiling. A Dráva alsó szakaszán több helyen alakítottak ki szigeteket, öblöket annak érdekében, hogy a vízimadarak élelemhez és költőhelyhez jussanak.  A Dráva osztrák szakasza összesen 261 kilométer. Szlovéniát és Horvátországot átszelve, a folyó végül az Osijeknél torkollik a Dunába.

A folyópart változatosságait a kerékpározás szerelmesei a 366 kilométer hosszú Dráva kerékpárúton fedezhetik fel, amely az olasz Toblacher Feldtől a szlovén Marburgig vezet. A szakaszok mentén olyan természeti szépségek csábítják az érdeklődőket, mint a Galitzenklamm, Goldeck, Gerlitzen, Villacher Alpe, Wildsteini vízesés, de a lienzi óváros, a Landskron vár és Porcia kastély is lenyűgöző látványt ígérő nevezetességek.
Nyomtatás Ajánlás Listához adListához adva
 

Hasonló cikkek

  •  
     © Interalpen Hotel Tyrol

    Aktuális üdülési ajánlatok

    Ön itt megtekintheti aktuális üdülési ajánlatainkat. Ha ezekről és további ausztriai hasznos és érdekes hírekről havonta is értesítést szeretne kapni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

    tovább
 
 
 
Travelers from the US and Canada find the most recent and up-to-date vacation information on   www.austria.info/us
 
 

Magyar nyelvű információk Ausztriáról

 
Szolgáltatásaink

Telefon: 06 800 12726 (ingyenes)
E-mail: informacio@austria.info

www.austria.info/facebook


Prospektusrendelés
Prospektusletöltés
 
 

Információ

Hírlevél

Ausztria nemzetközi