Navigáció Tartalom Ausztria címszavakban
 
 

Bécs: kávéházi kultúra

Zörgő újságok, csend és nyugalom, valamint a frissen pörkölt kávé mennyei illata: üdvözöljük a bécsi kávéházak egyikében, ahol kényelmes kanapék, Thonet-székek és márványasztalok töltik meg a teret, miközben a tükrökben a falikarok halvány fénye tükröződik.

 © Café Central
Foto: Cafe Central im Palais Ferstel

A különleges stukkók és díszítések mind a mai napig őrzik az elmúlt idők pompáját. Egy kávéház kedveltsége attól függ, amire a leginkább szüksége van: sajátos légkör. A bécsiek valóságos kultúrává és egyfajta életérzéssé fejlesztették a kávéivást – ezt a különleges érzést a Bécsbe látogatók is átélhetik, ha felkeresnek egy hagyományőrző kávéházat.

A bécsiek úgy tartják, hogy 1683-ban a sikertelen török ostromot követően zsákmányoltak kávébabbal teli zsákokat. A kávé elterjedése pedig a császári udvar egyik kémjének köszönhető: az örmény Diodato 1685-ben alapította meg az első bécsi kávéházat. 300 évvel később a kávéház valóságos intézmény lett, amely semmi mással nem összehasonlítható a világon. Bécs legrégebbi kávéháza, az 1824-ben megnyitott Café Frauenhuber (Himmelpfortgasse 6, 1010 Bécs) igazán autentikus környezetben csábít kikapcsolódásra. Egykoron itt Wolfgang Amadeus Mozart is itt tesztelte műveinek közönségre gyakorolt hatását, sőt Ludwig van Beethoven is gyakori vendég volt. Érdemes ellátogatni a Café Sperlbe (Gumpendorfer Straße 11, 1060 Bécs) is: a kávéház XIX. századi berendezéssel, biliárdasztallal és újságok széles választékával röpíti a vendégeket a századforduló korába.

Számos irodalmár, köztük Egon Erwin Kisch, Alfred Polgar vagy Arthur Schnitzler használta a kávéházat második nappalijának: a kávéházban úgy tudtak dolgozni, hogy közben nem érezték magányosnak magukat. Emellett itt telefonhívásokat is fogadhattak és mindig a történések középpontjában voltak. A jelentősebb „művész kávézók” közé tartozik a Café Hawelka (Dorotheergasse 6, 1010 Bécs) – a jó orrú vendégek 22 óra után már messziről odatalálhatnak a frissen készített lekváros buktának köszönhetően. A Café Central (Herrengasse/Strauchgasse, 1010 Bécs) a „kávéházi irodalmár” Peter Altenberg és az építész Adolf Loos törzshelyének számított. A Café Landtmann (Dr.-Karl-Lueger-Ring 4, 1010 Bécs) akárcsak a múltban, napjainkban is a gazdasági élet és a politika meghatározó személyiségeinek kedvelt találkozóhelye.

Nyaranta hangulatos kerthelyiségek csábítanak egy kávéra és egy szelet tortára. Bécs egyik legrégebbi kerthelyisége található a stubenringi Café Prückel előtt, ahonnan nagyszerűen megfigyelhetjük a város nyüzsgését. Mária Terézia korában az olasz Gianni Tarroni, a Café am Graben tulajdonosa kapott első alkalommal engedélyt asztalok és székek szabadban történő kihelyezésére. A Café Prückelben, akárcsak a többi hasonló kerthelyiségben a klasszikus kávéházi kiszolgálásban részesülnek a vendégek – „főpincérrel”, kis meghajlással és hamisítatlan bécsi vonzerővel.

Aromás keverékek a bécsi „kávéüzemben”

A negyedik kerületben található Favoritenstrasse 4–6. szám alatt pörkölnek, főznek és kóstolnak is kávét: a „kávéüzem” egy bár és üzlet is egyben, amely különleges kávéspecialitásokat kínál a világ minden tájáról. A kávészemeket közvetlenül a termelőktől vásárolja a cég és Bécsben dolgozzák fel. Mivel minden vásárlónak sajátos igényei vannak a kávéval kapcsolatban, az üzemeltetők egy személyes megbeszélést követően teljes mértékben a vevő igényeihez igazítják a termékeiket a kávészemek keverékétől kezdve a pörkölésig. A „kávéüzem” a kávé mellett hagyományőrző berlini Held vodkát is kínál. A vendégek a bárnál kipróbálhatják például a „szerelmes üdvözlet Moszkvából” fantázianévre hallgató italt – vodka egy kis cukorral és frissen főzött kávéval, majd az egész tetejére egy kis tejszínhab.

www.kaffeefabrik.at
Kávéházi kultúra
Bécsi kávéházi hagyományok

Nyomtatás Ajánlás Listához adListához adva
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies. Settings
Activate permanently and allow data transmission
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies.
 

Hasonló cikkek

  •  
     © Österreich Werbung/Eisenhut Mayer

    Bécsi kávéházi kultúra

    A bécsiek úgy tartják, hogy 1683-ban a törökök sikertelen hadjáratát követően zsákmányolt kávébabbal került a városba a különleges ital. A kávéfogyasztás elterjedésében pedig nagy szerepet játszott a császári udvar egyik kémje, aki 1685-ben megalapította az első bécsi kávéházat.

    Bécsi kávéházi kultúra
 

Kaffekultur in Wien

 
 
 

Magyar nyelvű információk Ausztriáról

 


Telefon: 06 800 12726 (ingyenes)
E-mail: informacio@austria.info

www.austria.info/facebook

Prospektusrendelés
Prospektusletöltés
 
 

Hírlevél

 




Iratkozzon fel hírlevelünkre,
hogy rendszeresen elküldhessük önnek aktuális információinkat!
Feliratkozás

Korábbi hírleveleink:
májusi szám
április szám
márciusi szám
 
 

Információ

Hírlevél