
Hozzávalók 4-6 főre
* 6 száraz zsemle
* ¼ l tej
* 2-3 tojás
* 10 dkg szalonna
* 15 dkg füstölt kolbász (esetleg füstölt hús)
* 3 dkg vaj
* ½ hagyma
* petrezselyem, metélőhagyma
* kb. 3 ek (6-8 dkg) liszt
* só – húsleves vagy sós víz
Elkészítés:
A zsemlét vágjuk kis kockákra és sózzuk meg. A tojást keverjük hozzá a tejhez, öntsük rá a zsemlekockákra, fedjük le és fél órát hagyjuk állni.
Vágjuk apró kockákra a szalonnát és süssük meg. A füstölt húst vágjuk szintén apró kockákra és süssük meg, a füstölt kolbászt vágjuk apró kockákra és adjuk közvetlenül a zsemlekockákhoz. A vajon pirított hagymát, valamint az apróra vágott petrezselymet és metélőhagymát is adjuk a masszához. Szórjuk meg liszttel és egy fakanállal keverjük el.
Vizezzük be a kezünket és formázzunk 8-12 egyforma nagyságú gombócot, majd tegyük a gombócokat a forrásban lévő levesbe vagy vízbe és kb. 12 perc alatt főzzük készre. A gombócoknak kívülről simának kell lenniük, belül pedig puhának. Ha a gombóc túl puha lenne, adjunk még hozzá lisztet és a formázásnál nyomjuk jól össze a masszát. A túl kemény gombócot tejben elkevert tojással tudjuk lazítani. A jó gombócok azonnal a felszínre jönnek.
A régi szokás szerint az első gombócot a leveshez esszük, a másodikat a savanyú káposztához, a párolt lilakáposztához vagy a káposztasalátához, de húsokhoz is jól illik, például a gulyáshoz.

Innsbruck, az Alpok fővárosa egyedülálló alpesi-városi életstílussal várja látogatóit. Kulturális látnivalók és festői túraútvonalak ez Innsbruck!
