Navigáció Tartalom Ausztria címszavakban

Bécsi dalok és a sramli

Ami „ó-bécsiesen” hangzik, még nem feltétlenül kell, hogy Bécsből származzon – jó példa erre a „dudlizás” és a sramlizene, amely vidékről kígyózott be az osztrák fővárosba.

Roland Neuwirth Schrammeln © Wiener Volksliedwerk
A jódlizás és Bécs – ez talán sokak számára ellentmondásnak tűnik, mivel a legtöbb ember számára a jódlizás mégiscsak az Alpok környékének jellemzője. Ám Bécs e tekintetben is különbözik a többi várostól, jó példa erre, hogy Bécsben a jódlizást dudlizásnak nevezik. Túl komplikált? Dehogy, elvégre a jódli már régóta helyet követel magának a bécsi dalokban. Már a XVII. században sok stájer áttelepült Ottakringbe és Hernalsba, akiknek vidéki nótái beépültek a bécsi dalokba. A dudlizás végleges áttörése a XIX. század 20-as éveiben történt, amikor tiroli dalnokok megmutatták a földhözragadt, kispolgári bécsieknek, hogy milyen is a hamisítatlan alpesi romantika és természet utáni vágy.

„A dudlizás jelentése: nagy intervallumokkal változó dallamokat énekelni úgy, hogy a középhangokat kihagyva, csakis mell- és fejhangok hangzanak fel. A szöveg helyére szótagok kerülnek, amelyeknek önmagukban nincs jelentésük” – definiálta Johann Gabriel Seidl, 1837-ben. A leglényegesebb különbség a jódlihoz képest, hogy amíg azt vokál kíséri, a bécsi dudli hangszeres kísérettel hangzik fel, ilyenek például a klarinét, a gitár vagy a harmonika. A dudli gyakran ágyazódik be egy lírai bécsi dalba és ezért – ellentétben az alpesi jódlival, amelyet leginkább szabadban adnak elő – a dudlik előadásánál előnyben részesítik a zárt termeket, azok közül is elsősorban a tipikus bécsi „Heureigereket”. Miután a dudlizás majdhogynem kihaltnak számított és Bécs legnagyobb dudlizója, Trude Mally, 2009-ben elhunyt, napjainkban e műfaj magas szintű művészetét olyan énekesnők hívják újra életre, mint Agnes Palmisano, Tini Kainrath vagy Doris Windhager.

Egy másik jellegzetes bécsi zenei műfal, a sramlizene sem őshonos az osztrák fővárosban: Josef és Johann Schrammel a Waldviertelből származó muzsikusok voltak, akik kis zenekarukkal a XIX. Század végén Bécsi vendéglőkben és borozókban léptek fel és arattak hatalmas sikereket. Megközelítőleg 200 dallam kötődik a Schrammel testvérek nevéhez. A sramli zene karakterisztikáját leginkább a kissé „sírós” hangulat jellemzi, amelyet ennek ellenére sanzonszerűen, ritmikusan hangszerelnek. Az eredeti sramlinégyes tagjai hegedűn, gitáron, nagybőgőn és klarinéten játszottak, később ehhez egy szájharmonikás is csatlakozott. Néhány éve a sramlizene és a wienerlied igazi reneszánszát éli. Ennek megfelelően a Neuwirth Extremschrammeln ötvözi az eredeti műfajt blues-zal, dzsesszel és rockkal, a dalszerző Ernst Molden pedig elektronikus blues-zal fűszerezve adja elő Ottakring elégikus költeményeit. A műfaj él, ahogy azt az évente megrendezésre kerülő „wean hean” bécsi dalok fesztiválja, vagy a „Wien im Rosenstolz” is bizonyítja.

KAPCSOLÓDÓ OLDALAK:

Bécsi jódli - Agnes Palmisano
Bécsi jódli- Tini Kainrath
Roland Neuwirth & Extremschrammeln
A dalszerző Ernst Molden
„wean hean” bécsidalok fesztiválja
Wien im Rosenstolz Feszvitál