Navigáció Tartalom Ausztria címszavakban
 
 

Sóbányászat Halleinban

A Salzburg közelében található Halleinban a világ egyik legrégebbi sóbányáját tekinthetik meg az érdeklődők. A só biztosította az itt élő emberek megélhetését, tette gazdaggá az érsekhercegeket és a fehér aranynak köszönhető Salzburg mai pompája is.

 © Österreich Werbung/Knop
Foto: Österreich Werbung/Knop

A sótartalmú forrásokat elsőként vadászok fedezték fel, és már a kelták megkezdték itt a sóbányászatot. A só tette lehetővé az ételek tárolását és megfelelő ízesítését. Később az érsekhercegek, Salzburg urainak kezébe került a gyümölcsöző sókereskedelem, akik az így szerzett gazdagságból Salzburgot azzá a pompázatos barokk várossá építették, amely mind a napi napig elvarázsolj a látogatókat.

Hallein hosszú hagyományokra visszatekintő bányajáratai 1994 óta adnak otthont egy látványsóbányának, de emellett továbbra is bányásznak itt sót. Ausztria egy másik fontos só forrása Altaussee-ben található, ahol az őstengerből 250 millió éven át fennmaradt az értékes természeti kincs.

Halleinban csillék segítségével juthatunk le a bányába, ahol különleges utazást tehetünk a múltba. A látogatókat a sóbányában tapasztalt hegyi emberek vezetik, akik számtalan érdekes történetet ismernek és osztanak meg szívesen az érdeklődőkkel. A programok közé tartozik egy tutajozás a föld alatti tavon és egy kis csúszdázás is a két bányászcsúszda egyikén. A járatokat továbbra is folyamatosan karban tartják, hogy megakadályozzák a hegy megsüllyedését. Az összesen 65 kilométernyi járatból, amelyek összesen 21 horizonton – így hívják a bányák föld alatti emeleteit – terülnek el, még 12 kilométernyi és 9 horizont bejárható.

A Dürrnbergi bányászok büszkesége és a föld mélyén végzett munka iránti elkötelezettségük mind a mai napig érezhető, amikor kardtáncukat járják. A halleini bányászok 1586 óta járják ezt a táncot egyenruhájukban, csizmájukban és kardjukkal felszerelkezve. A kard egy 1405-től törvénybe iktatott privilégium a számukra. A csaknem 80 hegyi ember tánca kb. 1 órán át tart és a föld alatt végzett munka különböző fázisait szimbolizálja. Ezért ezt a táncot éjszaka, fáklyák fényénél és a bányászzenekar muzsikájára járják.

 

LINKTIPPS:

Salzwelten Hallein
Kelta falu
Dürrnbergi kardtánc
Kelta Múzeum Hallein

Nyomtatás Ajánlás Listához adListához adva
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies. Settings
Activate permanently and allow data transmission
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies.
 
 

Belépőjegy rendelés

 


Rendelje meg előre belépőjegyét, válasszon az évi több, mint 20.000 esemény közül az alábbi linkre kattintva:

www.oeticket.com
 
 

Magyar nyelvű információk Ausztriáról

 


Telefon: 06 800 12726 (ingyenes)
E-mail: informacio@austria.info

www.austria.info/facebook

Prospektusrendelés
Prospektusletöltés
 
 

Rendezvény keresés

 

 © Österreich Werbung/Lammerhuber

 
 
 
 

Művészet és kultúra Ausztriában

 
 
 

Hírlevél

 




Iratkozzon fel hírlevelünkre,
hogy rendszeresen elküldhessük önnek aktuális információinkat!
Feliratkozás

Korábbi hírleveleink:
májusi szám
április szám
márciusi szám
 
 

Információ

Hírlevél