Sehol másutt nem ünneplik olyan lelkesedéssel és változatosan a farsangi szokásokat, mint Tirolban, ahol pompázatos kosztümökben és fantáziadús, kézzel készített maszkokban űzik el a telet.
Imster Schemenlaufen, Foto: Melitta Abber
Az egyik ilyen hagyományőrző szokás a négyévenként jelentkező és kizárólag férfiak részvételével zajló „
Imsti álarcos felvonulás”, amely meglehetős elhivatottságot és életörömöt kíván az egész várostól, hónapokon keresztül. 900 férfi veszi ki részét aktívan az eseményből: ugrándoznak, táncolnak, zajonganak és zenélnek, lenyűgözve minden szemlélődőt. A beöltözött figurák hagyományos öltözékben csodálhatók meg:
farsangi kosztümök, parókák, maszkok, kesztyűk és kalapok alkotják a kellékeket.
A vasárnap déli harangszó adja meg a jelzést a különleges menet indulására. A felvonulók egy része
vízzel spricceli le a nézőket, míg az úgynevezett
„kedves leánykák” (Kübelemajen) pedig egy púdertartó edénnyel (kübli) és egy kendővel felszerelkezve incselkednek a bámészkodó tömeggel. A copfos boszorkányok bő, pörgős szoknyában illegetik magukat, seprűiket fejük fölé emelgetve táncolnak, visító üvöltések kíséretében. Ezután tűnnek fel a
bolondozás fő alakjai, akik
óriási fejdíszben táncolnak egymással, miközben ritmikusan kongatják kolompjaikat. Amint a kolompok és a harangok felcsendülnek, mindenki elhallgat és létrejön a karnevál úgynevezett „szent pillanata”.
Az igencsak kifejezően és művészien
megalkotott maszkok mágnesként vonzzák a szemlélődők pillantásait. És valóban egyedülállóan lebilincselőek: a „Schellerek” érett, markáns férfiassága, sötétebb bőrrel, bajusszal és dús szemöldökkel; a „Rollerek” világos, fiatalos, kedves arcvonásai, nőiesnek ható szemekkel, kipirul orcákkal és mosolygós ajkakkal kihangsúlyozzák a kettejük közti éles különbségeket. Bár gyakran értelmezik mindezt a kiöregedett tél és a fiatalosan közeledő tavasz közötti váltásként, a karnevál mégis inkább a barokk egyház és a nemesség játékosságát tükrözi, amelyet később a polgárság és parasztság is átvett.
Sehol másutt nem ápolják olyan
szenvedélyesen e hagyományokat, mint Tirolban, legyen az a
Matschgerer és Muller Innsbruck és Hall között, a
Telfer Schleicherlaufen, a
Fisser Blochziehen, az
Axamer Wampelerreiten vagy a
Nassereither Schellenlaufen. Mindegyik karneválnak megvan a sajátossága, de magukon viselik egyedi jegyeiket is. Közös bennük az erők összemérésének különleges bemutatása, a jókedv és a hozzájuk illő jellegzetes öltözékek: maszkok, kosztümök és kiegészítők.
KAPCSOLÓDÓ OLDALAK:
RendezvényekMullen és Matschgern a Martha-falvakbanÁlarcos felvonulás Imstben Farsang NassereithbenFisser BlochziehenTelfer SchleicherlaufenAxamer Wampelerreiten
Múzeumok
Farsang Háza ImstbenTelfi Helyrajzi és Farsangi Múzeum Tiroli Tartományi Múzeum és Néprajzi MúzeumFafaragó tanfolyamokGeisler-MoroderFaragó műhely Elbigenalp