Újra Bécsben

Haydn kései éveit Bécsben töltötte, itt lépett fel utoljára nyilvánosan, 1808-ban.

Haydn a zongoránál © Österreich Werbung
Haydn még maga vezényelte 1800-ban Budán a Teremtés bemutatóját, 1803-tól azonban visszavonult, nem írt több muzsikát, hanem könyvtárát, művei jegyzékét rendezgette. Háza még életében a zenészek zarándokhelyévé vált: kitüntetésekkel, diplomákkal halmozták el. 1808 márciusában a mestert már karosszékben vitték utolsó nyilvános fellépésére a Régi Egyetem aulájába (ma a Tudományok Akadémiája, 1., Dr. Ignaz-Seipel-Platz 2), ahol végighallgatta a „Teremtés” oratóriumának előadását. A vendégek között ott ült Ludwig van Beethoven is.

Napóleon, a Bécset uraló, ellenséges csapatok vezére, amikor hallotta, hogy Haydn haldoklik, csodálata jeléül díszőrséget állíttatott Haydn háza elé.

Joseph Haydn 1809. május 31-én csendesen halt meg otthonában, a mai Haydn-házban, a róla éveken át gondoskodó házvezetőnőjének, valamint titkárának, Johann Elßlernek a karjai között.
A visszaemlékezések megemlítik, hogy Haydn még idős korában is majd’ naponta intonálta a Császári Himnusz melódiáját.

Haydn első nyughelye Bécsben, az akkori Hundsturmer temetőben (mai Haydnpark, 12., Gaudenzdorfer Gürtel) volt. Sírja helyén ma emlékkő található a felirattal: „Nicht ganz werde ich sterben.” (Nem halok meg egészen.)

Kultusza olyan erőteljes volt, hogy amikor az Esterházyak Haydn maradványait Bécsből Kismartonba akarták szállítani, felfedezték, hogy a Mester feje hiányzik. Kiderült, hogy a koponyát a szellemi képességeket a fej formájából vizsgáló kutatók távolították el nem sokkal Haydn halála után. 1954-ben egyesítették végre a hamvakat, amelyek a kismartoni Kálvária-templom Haydn-mauzóleumában nyugszanak immár 1820 óta.
Nyomtatás Ajánlás Listához adListához adva
 

Hasonló cikkek

  •  
     © Interalpen Hotel Tyrol

    Aktuális üdülési ajánlatok

    Ön itt megtekintheti aktuális üdülési ajánlatainkat. Ha ezekről és további ausztriai hasznos és érdekes hírekről havonta is értesítést szeretne kapni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

    tovább
 
 
 
Travelers from the US and Canada find the most recent and up-to-date vacation information on   www.austria.info/us
 
 

Kapcsolódó linkek

 
 
 

Partnereink

 
Haydnjahr 2009

Burgenland

Bécs

Niederöesterreich Werbung







Haydn Sales Manual
 
 

Császári Himnusz 2. tételéből

 
 
 

Információ

Hírlevél

Ausztria nemzetközi