Burgenland: Haydn életének helyszínei

A kismartoni barokk városka utcáin sétálva mindenhol Joseph Haydn életének nyomaira bukkanhatunk: a Haydn-házban, a kerti lakban, a konyhakertben, a Kálvária-templomban és a mauzóleumban.

Haydn-ház belsőudvara Kismartonban © Burgenland Tourismus / Foto: Ingo Folie
Haydn-ház
Sehol máshol nem érezhető annyire Joseph Haydn szelleme, mint a Joseph Haydn-Gasse 19. alatti csodálatos barokk házban, melyben 1776-tól 1788-ig lakott a mester. Az épületben ma a nagyközönségnek szánt múzeum működik, ahol csodálatos kiállításon mutatják be a zeneszerző életét és munkásságát. A házban a szoba és a konyha berendezése Haydn korát idézi. Haydn eredeti portréi mellett a kiállítás különleges ritkaságokat is tartogat a látogató számára: a kismartoni kalapácszongorát 1780-ból és a Kálvária-templom orgona-játszóasztalát 1797-ből. Kiválasztott művekkel, például a Teremtés („Die Schöpfung”) első kottáival és korai nyomataival mutatják be a komponista zenei fejlődését.

Kerti lak és konyhakert
A lakóházzal együtt Haydn és felesége, Anna Aloysia egy „konyhakertet” is vásárolt az akkori városfalakon kívül. A Haydn-család füvészkertjét még ma is szeretettel ápolják, amely egyrészt Haydn idejének legismertebb növényeit mutatja be, másrészt a mester családi életének romantikus és autentikus hangulatát őrzi.
www.haydnhaus.at




A kismartoni Kálvária-templom
A Kálvária-templom az egyik legjelentősebb Haydn-emlékhely. Joseph Haydn legtöbb miséjét a Kálvária-templom zenészei, énekesei számára komponálta. A kismartoni orgonák közül itt is fellelhető egy olyan példány, amelyen a mester játszott. A templom hátsó oldali traktusában lévő mauzóleumban pedig a zeneszerző végső nyughelyét találta meg.
www.haydnkirche.at
Nyomtatás Ajánlás Listához adListához adva
 
 
Travelers from the US and Canada find the most recent and up-to-date vacation information on   www.austria.info/us
 
 

Kapcsolódó linkek

 
 
 

Partnereink

 
Haydnjahr 2009

Burgenland

Bécs

Niederöesterreich Werbung







Haydn Sales Manual
 
 

Császári Himnusz 2. tételéből

 
 
 

Információ

Hírlevél

Ausztria nemzetközi