A sajt útja a Bregenzi-erdőben

Teljesen mindegy milyen okból látogatunk el Vorarlbergbe és a Bregenzi-erdőbe, a helyben készített ízletes sajtokat semmi esetre sem tudjuk megkerülni. Főleg akkor nem, ha a Bregenzi-erdőben vezető sajt-túraúton kirándulunk egyet, ahol az alpesi réteken legelésző tehenek ízletes tejéből különleges hegyi sajtot készítenek. Ez utóbbi időközben igazi kultusznak örvend az ínyencek körében.

A Bregenzi-erdőn át számtalan szebbnél szebb túraútvonal és ösvény vezet, de a sajt útja több szempontból is kiemelkedik a gazdag kínálatból. A tematikus útvonal sokkal több, mint az alpesi sajtkészítő műhelyek, az alpesi gazdaságok, a fogadók, sajtüzletek és kereskedelmi cégek szövetsége. A különleges közösség tagjai a szó szoros értelmében „testestül-lelkestül” elkötelezték magukat a sajt és a sajtkészítés kultúrája mellett és rendkívüli szenvedéllyel mesélnek az érdeklődőknek minderről.
A gazdák is rendkívül büszkék errefelé, hogy a teheneik kizárólag friss füvet és szénát kapnak, semmi esetre sem valami erjedésnek indult silótakarmányt: ez egész Európában egyedülállónak számít, ugyanis az Európai Unió területéről származó tej mindössze két százaléka silótakarmány-mentes. Az első osztályú alpesi legelőknek köszönhető a kiváló minőségű tej, amelyből a helybeli sajtkészítő műhelyek fűszeres hegyi sajtot készítenek.

A völgyben található, ínycsiklandó illatokkal csábító sajtüzletekben tett látogatás mellett a sajt útjánál tett látogatás elengedhetetlen részét képezi az alpesi gazdaságokhoz tett túrázás. Júliusban és augusztusban a tehenek a 2000 méteres magasságban található alpesi réteken legelnek, ahol a friss fű mellett számtalan alpesi gyógy- és fűszernövényt esznek, valamint kristálytiszta vizű hegyi patakok vizét isszák. Sajtot itt szinte mindenhol készítenek. A Bregenzi-erdőben nem kevesebb, mint 17 sajtkészítő műhely található a völgyben és 90 a hegyekben, alpesi magaslatokban. Akinek kedve támad, maga is részt vehet a sajtkészítés műveletében. Ingo Metzler sajtkészítő iskolájában például a vendégek nemcsak megnézhetik hogyan készül a sajt, hanem egy fél nap alatt személyesen készíthetik el a saját sajtjukat. Ez természetesen nem lehet hegyi sajt (Bergkäse), mert ahhoz legalább hat hónapig, egy évig érlelni kellene – nem beszélve az alpesi (Alpkäse) sajtról, melyet két évig érlelnek. www.kaesestrasse.at
Nyomtatás Ajánlás Listához adListához adva
 

Hasonló cikkek

  •  
     © weinfranz.at

    „Moststraße” – a gyümölcsbor útja

    Virágzó gyümölcsfák, szelíd dombhátak, tarkabarka szántóföldek és egy borostyánkő színű ital az alkotóelemei a Mostviertel régióban, Ausztria egyik legváltozatosabb vidékén tett kirándulásnak.

    tovább
 

Hírlevél

 




Iratkozzon fel hírlevelünkre,
hogy rendszeresen elküldhessük önnek aktuális információinkat!
Feliratkozás

Korábbi hírleveleink:
májusi szám
áprilisi szám
márciusi szám
 
 

Magyar nyelvű információk Ausztriáról

 
Szolgáltatásaink

Telefon:
06 800 12726 (ingyenes)
E-mail: informacio@austria.info
 
 

Információ

Hírlevél