Haydn-opera Harnoncourttal

Joseph Haydn halálának 200. évfordulója alkalmából a mester alighanem leghíresebb operáját, az „Il Mondo della Luna” (Élet a Holdon) című művet mutatják be, Tobias Moretti rendezésében. Az előadást az idén 80. születésnapját ünneplő Nikolaus Harnoncourt vezényli 2009. december 5-én.

 © Harry Schiffer
Haydn ábrázolásában a holdbéli táj kövek és por helyett illatozó virágokat és zöld erdőket, csend helyett madárcsicsergést és lírai, gyönyörű áriákat rejt. Haydn operái még a művész életében nemzetközi elismertségre tettek szert – nem is csoda, hiszen a bécsi klasszika leghumorosabb zeneszerzőjének fantáziadús zenéje könnyen függőséget alakít ki.

A cselekmény a kor népszerű opera buffájára jellemző (ősbemutató: 1777. december 3.), egyfajta játék az emberi vágyakkal, a mondák övezte holddal és egy világgal, amely a feje tetején áll. A nagy sikert aratott opera eredetileg az olasz komédiaszerző, Carlo Goldoni tollából származik.

2009 végéig ebből az előadásból öt további látható majd a Theater an der Wien operaházban, amely Bécs leggazdagabb múlttal rendelkező színházainak egyike. Az 1801-ben átadott épület kitűnő akusztikájával és hangulatos belső tereivel ideális helyszínt kínál Joseph Haydn műveinek bemutatásához.

Tipp: a Haydn-év lezárását egy rendkívüli szilveszteri koncert jelenti a Theater an der Wienben. Fischer Ádám zenei vezetésével a Freiburgi Barokk Zenekar adja elő Haydn „A teremtés” című oratóriumát, énekel az Arnold Schönberg Kórus.


Joseph Haydn, „Élet a holdon” (Il mondo della luna): 2009. december 5., 7., 9., 11., 13., 22.
Theater an der Wien, Linke Wienzeile 6, 1060 Wien
www.theater-wien.at
 
 

Információ


Telefon:
06 800 12726

E-mail:
informacio@austria.info

Hírlevél


Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy rendszeresen elküldhessük önnek aktuális információinkat!
Feliratkozás

Korábbi hírleveleink:
februári szám
januári szám
decemberi szám