Navigáció Tartalom Ausztria címszavakban
 
 

Hinterstoder, az alpesi gyöngyszem

Egy falu a hegyek között, ahol minden olyan, amilyennek látszik – merőben eredeti és hiteles. Ez a hamisítatlan Hinterstoder.

 © Oberösterreich Tourismus / Foto: Erber

Hinterstoder Felső-Ausztria déli részén fekszik, a Totes Gebirge hegyeitől körülvéve, amelyek 504 és 2 514 méter közötti magasságba nyúlnak. Hinterstoderbe leginkább azok látogatnak el, akik nyugalmat és legelső sorban saját magukat szeretnék megtalálni. Végtelennek tűnő túraútvonalak, a téli sportok számtalan műfaja, mint a túrázás, a tandemugrás, vagy a lovasszán-túra várja a kikapcsolódni vágyókat. Mindemellett Hinterstoder egy minden szempontból kitűnő síterület, amelyen nem mellékesen világkupa futamokat is rendeznek.

A Stodertal fekvése egy olyan pontra esik, ahol az észak-nyugati hófelhők rendszeresen „lerakják” terhüket, mielőtt továbbhúznának a hegycsúcs irányába. Emiatt minden évben december elejétől április végéig folyamatosan jelentős mennyiségű hó takarja a vidéket. A XIX. században a Stodertalt a „Kelet-Alpok legszebb vidékeként” emlegették, az impozáns és lenyűgöző Spitzmauert pedig a „osztrák Matterhorn” névvel illették.

Napjainkban a Hinterstoder az „Alpesi gyöngyszemek” („Alpine Pearls”) – egy, az alpesi falvakat tömörítő egyesülés – tagjai közé sorolandó, amely nagy hangsúlyt fektet a környezetbarát magatartásra és közlekedésre. Minden helység elérhető autóhasználat nélkül, előszeretettel alkalmaznak megújuló energiaforrásokat és gondosan őrzik a régióra jellemző, esztétikus városképet és karaktert.  Hangsúlyozzák a tisztaság és egyszerűség iránti vágyakat. Mindezek eredménye megtekinthető az Alpineum múzeumban, ahol az Élet az Alpokban kiállításért Hinterstodert is jelölték az „Az év európai múzeuma2000” („European Museum of the Year Award2000”) díjra. A környezetbarát turizmusért és a kiváló területrendezésért a falu elnyerte az Európai Falufejlesztési díjat.

Információs iroda Hinterstoder
Email: hinterstoder@pyhrn-priel.net
Web: www.hinterstoder.at

Nyomtatás Ajánlás Listához adListához adva
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies. Settings
Activate permanently and allow data transmission
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies.
 

Hasonló cikkek

 

Hírlevél

 




Iratkozzon fel hírlevelünkre,
hogy rendszeresen elküldhessük önnek aktuális információinkat!
Feliratkozás

Korábbi hírleveleink:
júniusi szám
májusi szám
április szám
 
 

Időjárás Hinterstoder

 
heiter
20.06.13
34°C/ 93F
Gewitter
21.06.13
28°C/ 82F
 
Időjárás előrejelzés
 
 

Információ

Hírlevél