Navigáció Tartalom Ausztria címszavakban
 
 

Alsó-Ausztria – különleges kulináris élmények

A Bécstől északra elterülő Weinviertel szelíd dombvidéke ideális feltételeket kínál a könnyed kerékpáros kiránduláshoz: nincsenek meredek emelkedők, mindenfelé lankás dombhátak, amelyeket szőlőskertek borítanak. Bármerre is nézünk, érintetlen természeti környezetet, kulturális látnivalókat csodálhatunk meg, illetve a borhoz kapcsolódóan különleges kulináris élményekben lehet részünk.

 © Niederösterreich Werbung/Mostviertel Tourismus

Az elmúlt 10 évben 1600 kilométernyi kerékpáros útvonalhálózat épült ki a Weinviertel régióban. A legszebb szakaszokat időközben 13 tematikus kerékpártúrába foglalták össze, amelyeket – hogy is lehetne másként – szőlőfajták után neveztek el. Az egyes útvonalak olyan nevekre hallgatnak, mint a „Veltelini” vagy a „Riesling” és a kerékpározás mellett egyedülálló kulináris élményekre is csábítanak.

A kerékpárutak hosszabb emelkedők nélkül, a forgalmas utaktól távol, festői szőlőskertek között kanyarognak és várak, kastélyok, múzeumok, valamint romantikus pincesorok mellett vezetnek. Az összesen 760 kilométer hosszú „Borutak” számos pályaudvart is érintenek.

A Duna menti kerékpárút 258 kilométer hosszan kíséri az azonos nevű folyót Alsó-Ausztrián belül. Az útvonal szinte végig közvetlenül a folyóparton vezet. Hidak és kompok segítségével hol az északi, hol a déli oldalon kerekezhetünk. Feltétlenül érdemes néha egy kis kitérőt tenni és eltávolodni a folyótól a Dunától délre fekvő Mostviertel régióba, vagy az északra található Waldviertelbe és Weinviertelbe.

Hegyikerékpározásra Alsó-Ausztriában a Mostviertel, a Waldviertel és az Alsó-Ausztriai Alpok régiókban nyílik lehetőség. A Waldviertel egész Ausztriában az egyik legnagyobb hegyikerékpáros térségnek számít. Kihívásokkal teli ösvények és könnyű túrák egyaránt szerepelnek a rendkívül változatos kínálatban.

A tökéletes üdülésről pontos, a szintkülönbséget és a nehézségi fokot is jelző térképek, valamint a hegyikerékpárosok igényeire specializálódott szálláshelyek gondoskodnak. A 150 kilométer hosszú „Granittal Waldviertel” hegyikerékpáros távtúraútvonal Gmündből Persenbeugig vezet.

Nyomtatás Ajánlás Listához adListához adva
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies. Settings
Activate permanently and allow data transmission
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies.
 
 

Tudjon meg többet Alsó-Ausztriáról!

 


Tovább
 
 

Időjárás Alsó-Ausztria

 
Regen
25.05.13
12°C/ 53F
Regen
26.05.13
14°C/ 57F
 
Időjárás előrejelzés
 
 

Információ

Hírlevél