Navigáció Tartalom Ausztria címszavakban

Erzsébet, „Sisi” királynő

Született: 1837. december 24-én, Münchenben, meghalt: 1898. szeptember 10-én, Genfben. „Egy börtönben ébredtem fel, kötelek vannak a kezemen. Vágyaim egyre erősebbek. És ó szabadság! Te elfordultál tőlem!”

 © Österreich Werbung/Trumler
Amikor a Münchenben született Wittelsbach Erzsébet 1854-ben hozzáment Ferenc József császárhoz, még nem volt tudatában annak, hogy mi minden jár ezzel a házassággal. Bad Ischlben eredetileg a nővérét, Ilonát szánták a császárnak, de a 23 éves fiatalember a 15 éves Erzsébetbe szeretett bele. A Bad Ischlben találhaltó császári villa és parkja a mai napig őrzi Erzsébet emlékét.
 
„Egy börtönben ébredtem”: a fiatal császárné Bécsben
Az esküvőre Bécsben került sor. A fiatal császári pár székhelye onnantól kezdve a Schönbrunni kastély és a Hofburg lett. A bécsi udvar egész Európában a legkonzervatívabbnak számított, és Erzsébet nagyon szenvedett a szigorú etikettől, amit számára elsősorban anyósa, Zsófia főhercegné testesített meg. De a házasság sem volt igazán boldog. A pedáns császár, akinek érdeklődése elsősorban a katonaság felé irányult, egy olyan fiatal hölggyel találta magát szemben, akit a mitológia, történelem és az irodalom bűvölt el. A gyermekek neveléséről Zsófia főhercegné gondoskodott – Erzsébet a házassága első éveiben hozta világra lányait, Zsófiát és Gizellát, valamint fiát, Rudolfot. Amilyen gyakran csak tudott, Erzsébet a Bécs közelében fekvő Laxenburgba menekült. A hatalmas parkban – amelyben egy halastó és a neogótikus Franzensburg kastély található – Erzsébet végre nyugalomban hódolhatott legnagyobb szenvedélyének, a lovaglásnak.
Házassága első évei a politika szempontjából igen mozgalmasan teltek, a Habsburg birodalom ebben az időszakban veszítette el vezető szerepét Európában, és komoly katonai vereségek után olaszországi birtokaik is odavesztek. Ferenc József kevés időt töltött feleségével; házasságon kívüli félrelépései a császárnét mélyen megsebezték. Erzsébet ennek következtében betegessé és depresszívvé vált, ugyanakkor első utazásaira is ekkoriban került sor, mert mind távolabb akart kerülni Bécs fojtó szorongatásától.
 
„Hajót építek, de szépet!”: szabadságvágy és szépségkultusz
Az újonnan elnyert szabadság Erzsébetet új, öntudatos hölggyé varázsolta, aki mindinkább saját kezébe vette sorsának alakulását. Egyre többet – már-már mértéktelenül sokat – törődött külső megjelenésével, és idővel azzá a legendás szépséggé változott, akit a történelemkönyvekből megismerhettünk. Szépségideálja nem volt jellemző a korára: saját maga úgy definiálta e külső jegyeket, mint természetes és egyedi. Különösen nagy figyelmet fordított hosszú hajára és vékony derekára. Fodrásza gyakran volt kénytelen a császárné kihullott hajszálait elrejteni, hogy dühkitöréseinek elejét vegye. Annak érdekében, hogy csípőkerülete 51 centiméteresre keskenyedjen, egy meglehetősen szűk fűzőbe húzatta magát, fanatikusan sportolt és hosszú hetekig keményen fogyókúrázott, sőt a cél érdekében még az éhezésre is hajlandó volt. Hogy elmenekülhessen a bécsi udvar etikettjétől, saját szépségideálja hajszolásának áldozatává vált és arról panaszkodott, hogy „hajzuhatagának rabszolgájává” lett.
Az udvarral szemben egyre inkább fellázadt. Mindinkább beleszólást követelt gyermekei nevelésébe, személyes ügyeinek intézésébe és tartózkodási helyének meghatározásába. Görög és magyar nyelvleckéket vett, és szoros politikai kapcsolatot ápolt Andrássy gróffal, aki később az első magyar miniszterelnöki pozíciót is betöltötte. Vehemensen szállt síkra Ferenc Józsefnél az osztrák-magyar kiegyezés érdekében, ami végül az Osztrák–Magyar Monarchia létrejöttét eredményezte. Ettől kezdve Erzsébet Magyarország királynőjének is mondhatta magát, ami olyan cím volt számára, amit mindig büszkén viselt.

A szabadság záloga: egy barátnő a császárnak
A következő években Erzsébet már nem szólt bele a napi politikába. Még egy gyermeknek adott életet. Nem úgy, mint az előző gyermekeinél, a kis Mária Valéria neveléséről születésétől fogva saját maga gondoskodott. Ferenc József megpróbálta feleségét Bécshez láncolni azzal, hogy a Hermes-villát neki ajándékozta. A Schönbrunntól nyugatra, a lainzi állatkert közelében fekvő villát a híres építész, Carl von Hasenauer építette. Még napjainkban, távol az udvari atmoszférától is érezhető császári hangulat árad a villából. De mindent egybevetve, a villa sokkal inkább tükrözte az építész, mint a tulajdonos ízlését, ebből kifolyólag Erzsébet csak ritkán tartózkodott itt. Hosszas utazásairól sem szeretett volna lemondani, emiatt aktívan támogatta a császár kapcsolatát a fiatal színésznővel, Katharina Schrattal, így a továbbiakban is szabadan élhette életét.
 
Rudolf fia öngyilkossága után, 1889-ben Erzsébet egyre kevésbé találta helyét, és mély depressziótól kínozva a halál után vágyakozott…
„Az utolsó könnycsepp, mint gyöngyszem gördül alá”: halál Genfben
Az olasz anarchista, Luigi Lucheni már régóta szerette volna valamilyen különleges merénylettel felhívni magára a figyelmet. Amikor a francia trónörökös a tervezettnél korábban utazott el Genfből, az újságok hasábjairól megtudta, hogy Erzsébet királyné a városban tartózkodik. 1898. szeptember 10-e volt, amikor a királynő hajóra akart szállni, hogy visszatérjen Montreux-be, ahonnan előző nap megérkezett. Lucheni rátámadt a csupán egy udvarhölgy által kísért császárnéra, és egy reszelőt döfött a szívébe. Két óra múlva, 61 évesen Erzsébet belehalt sérüléseibe. Holttestét Bécsbe szállították, majd a császári kriptában helyezték örök nyugalomra.
Erzsébet 44 éven keresztül volt egy süllyedő birodalom császárnéja. A családi és udvari kötelezettségeit szembeállította szabadságvágyának megvalósításával. A császárné kellemetlen szerepétől többek között a költészetbe menekült, amelyben létrehozta Titániát, a tündérkirálynőt.

„Sirály vagyok, sehová sem való”: a Sisi mítosz
Kortársai számára Erzsébet Európa legszebb asszonya volt. A Sisi-kultusz sokaknak szárnyakat adott, újabb és újabb legendák születtek: az irodalmi dekadencia búskomor és művészetkedvelő végzet asszonyának állította be, később, az 1950-es évek osztrák filmművészete a giccses Sisi-figurán felül a női önmegvalósítás és lázadás példaképét alkotta meg.

Egyértelmű jellemzést nem könnyű adni, mivel Erzsébet nemcsak hogy folyamatosan felügyelte a róla alkotott képet, hanem arról is intézkedett, hogy az utókor számára mely feljegyzései maradhatnak fenn. Az általa hozott fényképezési tilalom saját ábrázolását még életében kor nélküli szépségként tette maradandóvá.
Így irányította Erzsébet elképesztően modern módon azt a művileg létrehozott alakot, amely egy évszázaddal a halála után, „Sisi” néven vált márkanévvé. Hogy Erzsébet intelligens, nyelvtudásban tehetséges, olvasott és politikailag aktív volt, csak egy fiatalabb történész generáció tette egyértelművé. És ezzel újabb jellemzések is születtek: mint például egy, Heinrich Heine, a költő által inspirált – közepesen tehetséges – költőnőé, aki a legkeményebb hajtóvadászatokon is probléma nélkül ülte meg a lovat, és aki idősebb korában a leghátborzongatóbb halálfantáziákról ábrándozott líraian.

Sissi Múzeum a bécsi Hofburgban
A Habsburgok világa