Gustav Klimt és a nők

„… mert tisztelem az igaz szerelmet, és félek tőle"

Gustav Klimtről, aki soha nem házasodott meg, és haláláig édesanyjánál élt, olyan szóbeszéd keringett a századfordulón, mely szerint modelljeivel afférjai voltak, és ez a portrékat készíttető nagypolgári megrendelőivel is megtörtént.

Klimt, aki az őt ábrázoló fotókon egy szerzetes csuhára emlékeztető festőkabátjában gyakran feszes, távolságtartó pozícióban látható, 14 törvénytelen gyermeket nemzett. Továbbra is tisztázatlan az Emilie Flöglehez Alma Mahler-Werfel-lell történt botrány után, miután Klimt Velencéből visszatért Bécsbe, nem felejtette el azonnal felhívni Emilie Föglet, hogy tudassa vele hazaérkezését. Ugyanakkor örömmel gondolt arra, hogy vállalja az apaságot két modellje gyermekénél. fűződő közeli viszonya, aki erről soha nem nyilatkozott konkrétan. Ami viszont igaz volt a számos szóbeszédből, az az, hogy vannak idők, amikor az események oly módon éleződnek ki, hogy – ahogyan ezt Klimt maga is bevallotta – az ember nincs tisztában a kapcsolataival. Az Alma Schindlerrel, a későbbi Alma Mahler-Werfel-lell történt botrány után, miután Klimt Velencéből visszatért Bécsbe, nem felejtette el azonnal felhívni Emilie Föglet, hogy tudassa vele hazaérkezését. Ugyanakkor örömmel gondolt arra, hogy vállalja az apaságot két modellje gyermekénél.
 

Az érzékiség portréi 
Vitathatatlan, hogy Klimt munkássága úgy hódol az erotika előtt, mint senki másé. Kifejező szemléltetésében a rajzok zavarba ejtő módon alkalmazzák a fiatalabb, Klimt által nagyra becsült Egon Schiele erotikus művészetének jegyeit. Klimt azonban nem csak a fiatal nők aktábrázolására korlátozta művészetét, hanem a nőiesség minden formáját megörökítette, a várandósságot éppúgy, mint az idősebb nőket és a testi szépség elvesztését. A kor gondolkodásának megfelelően Klimt számára a nőiesség összekapcsolódott a természettel, melynek ciklikus szabályosságát – a születést és elmúlást – nőkről készült képeiben juttatja kifejezésre.

Klimt művészetének csúcspontján a női alakokat ornamentikás rendszerbe foglalta, mely az arcon és a kézen történő festői eszközökre való koncentrálással egyúttal távolságot teremtett a néző és a modell között. Később ezt a funkciót átvették a színek, amelyek a portrékban külön életre kelnek, és mint ahogy azelőtt az ornamentika, a képek kétdimenziós mivoltát hangsúlyozzák.

A kívánt távolság megteremtése ellenére Klimt törekedett arra, hogy ugyanakkor feszültséget teremtsen a néző és az ábrázolt hölgyek között, amely a Klimt női ábrázolásait oly jellemző különleges hatást váltott ki.

Az „arany Adele“
A ravennai San Vitale-ban látott 6. századból származó Theodora császárnőről készült mozaik által megihletve állított Klimt emléket a női szépség dicsőítésére Adele Bloch-Bauer képének formájában. Az arany nagy felületen történő alkalmazása a színek messzemenő kizárásával, minden tudás felhasználásával egy új művészeti hagyomány létrehozása érdekében, egyedi aura: ez az, ami megkülönbözteti a bécsi szecessziót más európai központok hasonló áramlataitól. Adele Bloch-Bauer részletesen és finoman megrajzolt vonásai egyúttal megakadályozzák, hogy az ábrázolt személy az anonimitásba süllyedjen.

Kiállítási tipp:
Klimt-kiállítás a Wien Museumban, a Karlsplatzon 2010. május 16-tól szeptember 16-ig. Kereken 400 grafikával a Wien Museum mondhatja magáénak a legnagyobb gyűjteményt Gustav Klimt rajzaiból. A jubileumi Klimt-év alkalmából első alkalommal tekinthetjük meg a gyűjteményt teljes egészében.
www.wienmuseum.at