Hagyományőrzés a slágerzenétől távol

Eredet és fejlődés
Az eredeti népzene még abból az időből származik, amikor sem rádió, sem televízió nem létezett és ez utóbbi nem töltötte ki szinte teljes mértékben az emberek esti szórakozását. Akkoriban számos parasztgazda tanult meg egy hangszeren játszani, hogy a sötét téli hónapokban, amikor a földeken semmit nem kellett csinálni, zenélni tudjanak. Ennek köszönhetően olyan zenei kincs jött létre, amelyet mind a mai napig féltve őrzött és fellelhető a bajor, osztrák és svájci térségben egyaránt.   

400 évvel ezelőtt a tekerőlant és a duda voltak a legelterjedtebb hangszerek, a XVIII. század elején jött mindehhez a hegedű. A katonai zenekarok elterjedésével a hegedűt felváltották a fúvós hangszerek. A harmonika és a cimbalom csak a XX. században tudott igazán elterjedni. Manapság különböző formációkban játszanak, amelyek összetétel attól függ, hogy éppen milyen hangszerek állnak rendelkezésre, habár az előadók szívesen kísérleteznek is.  

Az egyes régiókra jellemző népzene
Mivel az népzene különböző irányzatai nagyon nehezen kategorizálhatóak, ezért többnyire arról a régióról nevezik el, ahonnan származik. Így beszélhetünk karintiai vagy tiroli dalokról, stájer vagy innvierteli „ländler”-ről (tánc) vagy pongaui jódliról.
További információk a régiók népzenéjéről

Az új népzene
Az 1980-as évek közepétől a népzenéből meghatározó impulzusok érkeztek a popzene felé. A helyi népzenei hagyományok összekeveredtek az ifjúsági zenével. Az 1990-től az „Attwanger” együttes egyszerű címmel ellátott albumokkal (gyümölcsbor, levegő, dal) és ön ironikus számokkal hívta fel magára a figyelmet, és egészen új módon közelített a népzenéhez. Azóta az „új népzene” saját közönségre lelt, akik között ugyanúgy megtalálhatóak a hagyományos népzene kedvelői, mint a kortárs zenei irányzatok vagy klasszikus zene barátai