
I. Ferenc császár –aki maga is kertészeti tanulmányokat folytatott- rendelte el a kert építését saját elképzelései szerint, így jött létre a romantikus, historizáló stílusban megálmodott park. A császár középkor iránti szenvedélyét mutatja a Franzensburg, a lovagi kripta, a lovagi pillér, a versenypálya, a barlang és a gótikus híd. Korabeli tudósítások szerint Ferenc saját maga, egyszerű ruhában és köpenyben vett részt a munkában, annak érdekében, hogy a munkálatokat kézben tartsa. A park elkészültét követően azt nyitva hagyta a kertek és a természet kedvelői számára.
A több száz éves fák alatt – a hosszan elnyúló réteken és vizeken sportolók és sétáló emberek töltik idejüket a 10 kilométer hosszú úthálózaton. Az impozáns épületek - mint a régi kastély, melyet vizes árok vesz körül - eredetileg egy vadászterület központját képezte, és a Habsburgok nyári rezidenciájaként szolgált; vagy a pompás kék udvar ma is elkápráztatják a látogatókat.
A Stapelplatzon található csónakkölcsönző korábban fából készült csónakokkal és egy császári jachttal várta a látogatókat, ma pedig az evezős és elektromos csónakok és vízi biciklik modern választékát kínálja. A kultúra iránt érdeklődő látogatók a Franzensburg vaskos falai között a múzeumi vezetések alkalmával ismerkedhetnek a Habsburgok pompájával és történetével.
A barokk Schloss Hof a keleti Marchfelden terjeszkedik el több mint 50 hektárnyi területen. Az egykori császári birtok a Habsburg Birodalom egyik legcsodálatosabb kastélyai közé tartozik.
Alsó-Ausztria: Schloss Hof