További információk a régiók népzenéjéről

Az alsó-ausztriai Weinviertel régióban a keringők, polkák és indulók játszanak meghatározó szerepet, amelyeket olyan zenekarvezetők komponáltak, akik a bécsi társasági zenével – mint például Johann Strauss vagy Carl Michael Ziehrer – egy királyi és császári katonai zenekarnál ismerkedtek meg.  

Felső-Ausztria a „Landler” szülőhazájának tekinthető. Az „innvierteli és traunvierteli Ländler” megjelölés is Felső-Ausztria néprajzi védjegyének számító tánc regionális jellegére utal.  

Salzburg tartomány népzenéjét jelentős mértékben befolyásolta a Bajorországhoz, Felső-Ausztriához és Tirolhoz való közelség. Ma ez a tartomány innovatív kezdeményezéseiről ismert, amely elsősorban az együttesek sajátos összetételében nyilvánul meg. 

A kísérletező kedv Stájerországban sem hiányzott: a „cimbalmot”, ezt a manapság egész Európában kedvelt hangszert, gyakran titulálják „stájer cimbalomnak”. A gombharmónikára, nem sokkal azután hogy az elsőket előállították Grazban, szintén ráragadt a stájer jelző.  

Tirolban a hárfa számít a legfontosabb hangszernek. A zarándokhelyen, Maria Steinban a hárfások minden virágvasárnap megünneplik a hangszert. A tiroliak egyébként minden darabot – legyen szó ländlerről, keringőről vagy polkáról – egy kicsit gyorsabban játszanak mint máshol, ami minden bizonnyal a vérmérséklet kérdése. 

Vorarlberg mindenek előtt a német kiejtésnek köszönhetően tér el a megszokott osztrák népzenétől. A gazdag és részben igen régi zenei kincsek közül kiemelkedik a tréfás dal.  

A vidéki régióktól egészen eltérő zenei irányzat fejlődött ki azonban Bécsben. A „sramlizene”, és „bécsi dalnak” titulált vállfaja a XIX. század elején alakult ki teljesen önálló stílusirányzatként és mind a mai gondosan ápolják. Míg a sramlizene kizárólag hangszeres zenét jelent és inkább „kedveskedő” jelleggel rendelkezik, addig a durvább nyelvezetű bécsi dalok a város életéről, lakóiról, a borról és a halálról szólnak. Az előadás kedvelt helyszínei a bécsi borozók.