
A város első virágzását 1689-ben élte meg, amikor is a barokk építészmester Jakob Prandtauer ide költözött, majd jó néhány jelentős épületet alkotott. A Melki apátság építésze többek között a Karmelita-kolostort, illetve az Angol-kisasszonyok Intézetének központi magját építette. A Herrenplatzon található barokk polgárházakban és az 1995-ben Boris Podrecca által felújított Városháza térnek köszönhetően a látogatók a barokk kor pompázatos hangulatával találkozhatnak. Akárcsak a Fuhrmanngasse barokk házainak homlokzatát csodálva vagy a már említett Angol-kisasszonyok Intézetében, amelynek leghíresebb diákja Paula von Preradovic volt, aki az osztrák állami himnusz szövegét írta.
Mindenképp megér egy látogatást a román stílusú, 1722-ben barokkosított dóm, amely előtt nyaranta klasszikus és modern felfogású szabadtéri rendezvényeket szerveznek. A város legfiatalabb építészeti alkotása az Ernst Hoffmann által tervezett és 1997-ben megnyitott igazgatási negyed, az alsó-ausztriai „tartománygyűlési hajóval“, a tartományi múzeummal, a tartományi székházzal, a „Dallamok tornyával“, az Osztrák Rádió Tartományi Központjával, az Ünnepi Játékok Házával, a tartományi könyvtárral és a tartományi archívummal.
További információk:
www.st-poelten.gv.at

Gyors és szórakoztató városnézés. Az osztrák városok másfajta kulturális élményt kínálnak: Segway rollerrel, riksával, futólépésben vagy történelmi személyek vezetésével.
Városnézés különleges változatai
