Ami „ó-bécsiesen” hangzik, még nem feltétlenül kell, hogy Bécsből származzon – jó példa erre a „dudlizás” és a sramlizene, amely vidékről kígyózott be az osztrák fővárosba.
Bécsi dalok és a sramliA bécsiek úgy tartják, hogy 1683-ban a törökök sikertelen hadjáratát követően zsákmányolt kávébabbal került a városba a különleges ital. A kávéfogyasztás elterjedésében pedig nagy szerepet játszott a császári udvar egyik kémje, aki 1685-ben megalapította az első bécsi kávéházat.
Bécsi kávéházi kultúraKapriolék, courbettek és levade-ok – ezek a szakszavak mind a lipicai lovak ugrásfajtáit fejezik ki, amelyek a Bécsi Spanyol Lovasiskolában csodálhatók meg. A klasszikus lovaglás magasiskolájának csínját-bínját 400 éve adják át egymásnak a lovarda szakemberei. Amint a fehér paripákat kitanították, máris „professzori címmel” illetik őket.
Spanyol lovasiskola – a lovas művészet magasiskolája