Navigáció Tartalom Ausztria címszavakban

Graz és ikervárosa

Történelmi óvárosok és élettel teli iskolavárosok, ínyencvárosok és Európa kulturális fővárosai: a Stájerországban található Graz és a Szlovéniában fekvő Maribor között sok a hasonlóság.

 © Steiermark Tourismus / ikarus.cc
Az egymástól mindössze egy órányi autóútra fekvő ikervárosok szenzációs ajánlattal várják a vendégeket a kultúra, a gasztronómia és a természeti látnivalók terén egyaránt.

Az Alpok napsütötte oldalán található két város, amelyek kínálatukat tekintve egymás tükörképeinek felelnek meg. Mindkét település múltjában jelentős szerepet játszott a Dunai Monarchia és számos emléket is őriznek ebből az időből. Mindkét város turisztikai kínálatának meghatározó része a kultúra és a gasztronómia, valamint a szívélyes vendégszeretet. Graz és Maribor – két város, egy cél: az üdülővendégeknek tökéletes élményeket kínálni. Graz az óratoronnyal, amely Ausztria ínyencfővárosának vörös cserepes tetői felett trónol és Maribor, amely hasonlóan gazdag és változatos programokkal várja a látogatókat.

Mindkét városban egyedülállóan gazdag a kerékpáros kínálat is: az ínyencek és a hobbi kerekesek olyan folyók mellett tekerhetnek, mint a Dráva és a Mura. Mert ahol folyók vannak, ott folyómenti kerékpárutak is vannak. A Dráva kerékpárút és a Mura kerékpárút, két igazi különlegesség a folyóparti kerékpárutak között. Graz az UNESCO világörökség közé tartozó óvárosával és az Eggenberg kastéllyal 2003-ban volt Európa kulturális fővárosa, Maribor pedig 2012-ben töltheti be ezt a megtisztelő szerepet. A kulturális látnivalók mindkét városban felfedezhetőek kerékpárral is.

Azonban nemcsak a túrakerékpárosoknak szóló kínálat egyedülálló. A Mura és Dráva folyók mentén vezető útvonalak, valamint a két várost behálózó kerékpárutak mellett mindkét település változatos kikapcsolódási lehetőségekkel várja a hegyikerékpárosokat is: ami a mariboriaknak a Pohorje, az a graziaknak a Schöckl.

A városok közvetlen szomszédságában található hegyek a legkülönbözőbb nehézségi fokú hegyikerékpáros ösvényekkel várják a sportág kedvelőit. Legalább ilyen változatos a városok kulináris kínálata is, amelynek felfedezése az aktív kikapcsolódással töltött nap végén ideális programnak számít. Az ikervárosok egy üdülés keretén belül is könnyedén megismerhetőek: mindössze 70 kilométer és mintegy 50 perc a távolság.

A különleges tippek közé tartoznak a vezetett kerékpáros városnéző túrák is. A három órás sportos, izgalmas és változatos program alkalmával a résztvevők megismerhetik Graz óvárosát, amely az UNESCO világörökség része, felfedezhetik a külső kerületekben található látnivalókat, villákat, egyetemeket, valamint a modern kulturális létesítményeket. A túra közben érdekes történeket is meghallgathatunk a kerékpáros kultúráról, úttörőkről, mint például a Puch család és legendás kerékpáros klubokról. Mariborban szintén izgalmas felfedeznivalók várják a látogatókat, ezek Bärenschütz-szurdokba, Ausztria egyik legszebb szurdokába.

Kapcsolat