A salzburgi óvárosban, a régi piac mellett található Café Tomaselli már 150 éve a Tomaselli család tulajdonában van. A gazdag hagyományoknak és az egyedülálló fekvésnek, valamint a édességek és kávéspecialitások széles választékának köszönhetően a kávéház nagy népszerűségnek örvend a helybéliek és a városba látogatók között egyaránt.
Kávéházi kultúra Salzburg tartománybanA Mauritz Balzerek – Otto Wagner egyik diákja – által fémjelzett Café Traxlmayr Linz központjában várja a vendégeket. A kávéház új fényben, de a régi hangulattal kínál kellemes kikapcsolódást.
Kávéházi kultúra Felső-AusztriábanA közvetlenül a Kufsteini-erőd alatt húzódó Klinkstraßén található a „KaffeeHaus” kávéház. Az 1730-ból származó épületben sajátos légkör uralkodik, amely a házigazda Gerold Hell szerint egy koboldnak köszönhető.
Kávéházi kultúra TirolbanZörgő újságok, csend és nyugalom, valamint a frissen pörkölt kávé mennyei illata: üdvözöljük a bécsi kávéházak egyikében, ahol kényelmes kanapék, Thonet-székek és márványasztalok töltik meg a teret, miközben a tükrökben a falikarok halvány fénye tükröződik.
Kávéházak BécsbenA frissen készült kávékülönlegességek, a figyelmes felszolgálók és a mindent átható nyugalom teszik a kávéházakat a világtól elzárt, különálló kis szigetekké. A kávéház Bécsben valóságos intézmény és a bécsi életérzés megtestesítője.
Tradicionális kávéházak AusztriábanA bécsiek úgy tartják, hogy 1683-ban a törökök sikertelen hadjáratát követően zsákmányolt kávébabbal került a városba a különleges ital. A kávéfogyasztás elterjedésében pedig nagy szerepet játszott a császári udvar egyik kémje, aki 1685-ben megalapította az első bécsi kávéházat.
Bécsi kávéházi kultúraAlsó-Ausztriában a bortermelést már azóta nagy becsben tartják, mióta a rómaiak birodalmuk ezen északi provinciájában megkezdték a szőlőtermesztést.
Borkultúra Alsó-AusztriábanA salzburgi Pinzgau erdőivel, mezőivel és pompázatos udvaraival az alpesi élet megtestesítője. Évszázadokon keresztül, gyakran a külvilágtól elzárva keresték az utat a hegyen lakók a túléléshez, de a legszükségesebbekre végül közvetlen környezetükben leltek rá.
Hagyományos gyógymódok PinzgaubanA Walserstolz egy kellemes fűszerezésű hegyi sajt, és mint ahogy ezt a neve is mutatja, a vorarlbergi Walser-völgy vezető terméke. Május óta ennek a nyers tejből készült sajtnak is saját temploma van: a Walserstolz ház a Nagy Walser-völgyben található bioszféraparkban.
Walserstolz házAusztria legborsosabb bora a Weinviertel területéről származó zöld veltelini. A Bécstől északkeletre fekvő régió tipikus szőlőfajtája szakavatott borászokat, de ínyenceket is arra csábít, hogy „jobban megborsozzák az életet”.
A weinvierteli zöld velteliniA regionális specialitások mellett az osztrák étlapon számos étel található, amely az egykori monarchia különböző országaiból származik. Gyakran maguk az osztrákok sem tudják, honnan származik kedvenc ételük.
Osztrák ételspecialitásokA nyúlból, szarvasból, illetve más vadból készült ételek már régóta az ínyencek kedvelt specialitásának számítanak, amelyek korábban elsősorban ősszel töltötték meg az étlapokat.
Vadételeket kínáló éttermek AusztriábanAusztriát előszeretettel titulálják az „ínyencek országának”. Nem csoda, hiszen az ország számos régiója büszkélkedhet kiváló minőségű termékekkel.
Az egyedi és különleges specialitások alapján most osztályba sorolták az egyes régiókat, és ellátták őket a kitüntető „ínyencrégió” címmel.