Navigáció Tartalom Ausztria címszavakban
 
 

Külön útlevél kell a gyerekeknek

2009. június 15-től lépett érvénybe a szabály: „Egy gyerek – egy útlevél“. A szülői dokumentumokba való bejegyzés tehát ettől fogva nem elegendő, a már meglévő bejegyzések pedig egy hároméves, átmeneti időszakot követően elvesztik érvényességüket.

Az „Egy személy – egy útlevél“-elvet többek között a gyerekkereskedelem elleni óvintézkedésként vezette be az Európai Unió. Továbbá egyes országok nem is fogadták el a bejegyzéseket. Legkésőbb 2012. június 15-től az összes szülő vagy a gyerek neveléséért felelős személy irataiba való bejegyzés elveszíti érvényességét. Természetesen az útlevél maga, amelybe bejegyeztek, érvényes marad annak eredetileg megadott lejáratáig. 

2009.  június 15-től minden egyes gyermekútlevél tartalmaz egy chip-et és megszűnik az eddig lehetséges adathordozó nélküli verzió. A tárolóegységen található többé-kevésbé minden olyan információ, ami nyomtatott formában is megtalálható egy útlevélen, így a név, nem, születési dátum, állampolgárság és egy fénykép. Ujjlenyomatokat viszont –
az osztrák Belügyminisztérium információi szerint – csak tizenkét éves kortól vesznek majd. 


A gyermekútlevelek érvényességi lépcsői nem változnak: Kétéves korig az útlevél két évre érvényes, a tizenkettedik betöltött életévig a dokumentum öt évre érvényes, ezt követően pedig – csakúgy, mint a felnőtt útlevél – tízre.

(Forr.: Az Osztrák Köztársaság Belügyminisztériuma)

Nyomtatás Ajánlás Listához adListához adva
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies. Settings
Activate permanently and allow data transmission
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies.
 

Hasonló cikkek

  •  
     © TVB Mondseeland

    Szenvedéllyel és szeretettel

    Az osztrák szakácsok és termelők soha nem akarták a dolgokat újra feltalálni. Épp ellenkezőleg: inkább kiegészítették, javították a már meglévő konyhai technológiákat, ételkészítési formákat, illetve módosították a növénytermesztés és állattenyésztés módszereit. Ausztriában a hagyományőrzés és az újítás különleges szimbiózist alkot.

    Innovatív termékek Ausztriából
 

Belépőjegy rendelés

 


Rendelje meg előre belépőjegyét, válasszon az évi több, mint 20.000 esemény közül az alábbi linkre kattintva:

www.oeticket.com
 
 

Információ

Hírlevél