Navigáció Tartalom Ausztria címszavakban
 
 

St. Pölten

Alsó-Ausztria fiatal tartományi fővárosát, St. Pöltent akár a barokk fővárosának is titulálhatnánk: a barokk polgári házak és a Karmelita-kolostor nagy múltról tanúskodnak.

St. Pölten, Városház tér
Az 50 000 lakosú St. Pöltent csak 1986-ban nevezték ki Alsó-Ausztria tartományi fővárosának, pedig a Traisen partján fekvő településnek van Ausztriában a legrégebb óta városi joga, amelyet 1159-ben adományozott neki a passaui érsek, Konrad. A dinamikusan fejlődő és látványos város pompázatos barokk épületekkel, festői terekkel és igényes rendezvényekkel várja a látogatókat…  A város első virágzását 1689-ben élte meg, amikor is a barokk építészmester Jakob Prandtauer ide költözött, majd jó néhány jelentős épületet alkotott. A Melki apátság építésze többek között a Karmelita-kolostort, illetve az Angol-kisasszonyok Intézetének központi magját építette. A Herrenplatzon található barokk polgárházakban és az 1995-ben Boris Podrecca által felújított Városháza térnek köszönhetően a látogatók a barokk kor pompázatos hangulatával találkozhatnak. Akárcsak a Fuhrmanngasse barokk házainak homlokzatát csodálva vagy a már említett Angol-kisasszonyok Intézetében, amelynek leghíresebb diákja Paula von Preradovic volt, aki az osztrák állami himnusz szövegét írta.

Mindenképp megér egy látogatást a román stílusú, 1722-ben barokkosított dóm, amely előtt nyaranta klasszikus és modern felfogású szabadtéri rendezvényeket szerveznek. A város legfiatalabb építészeti alkotása az Ernst Hoffmann által tervezett és 1997-ben megnyitott igazgatási negyed, az alsó-ausztriai „tartománygyűlési hajóval“, a tartományi múzeummal, a tartományi székházzal, a „Dallamok tornyával“, az Osztrák Rádió Tartományi Központjával, az Ünnepi Játékok Házával, a tartományi könyvtárral és a tartományi archívummal

További információk:
www.st-poelten.gv.at
Nyomtatás Ajánlás
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies. Settings
Activate permanently and allow data transmission
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies.
 
 

Berta Judit

 

Berta Judit
magyar nyelvű üdülési információ


Tel.: +36 80 012726
Fax: +36 1 413 3920
informacio@austria.info

http://www.austria.info
 
 

Jelentkezés hírlevélre

 
newsletter
Küldjön egy rövid e-mailt elérhetőségeivel és rendszeresen megküldjük Önnek szakmai hírlevelünket!

Igaly Szilvia (sajtó): szilvia.igaly@austria.info

Várjuk jelentkezését!
 
 

Üdülési információ

Jelentkezés hírlevélre