Please choose Language or Country
or

Egy bécsi dizájnstúdióban

Katharina Mischer und Thomas Traxler dizájnerek olyan mintákat találnak a bécsi városképben, amelyek a legtöbb látogató előtt rejtve maradnak.

Bécs nem túl hangos, nem is túl színes és nem is túl pörgős – a város idővel saját ritmust alakított ki magának. Történelmét nemcsak a császári épületekben és a pompázatos kastélyokban meséli el nekünk, hanem a kis utcácskákban és a kávéházakban is. Néha pedig érdekes motívumok segítségével kommunikál. A városképet a mai napig jelentősen meghatározza az 1900-as évek elejének szecessziós korszaka. Ebben az időszakban az építészet elképzelhetetlen volt erőteljes ornamentika nélkül, mint az tetten érhető Otto Wagner épületein is. A díszítés készülhetett márványból, üvegből, csempéből vagy fémből, gyakoriak voltak a stukkók és a virágminták, de mindenekelőtt az aranybevonatú dekorációk.

Motívumok nyomában

Ilyen környezetben dolgozik Katharina Mischer és Thomas Traxler dizájnerpáros. Az egyik megbízásuk munkacíme Bécs motívumai. A tervezőket a Rómában található MAXXI-Múzeum egyik kiállításához kérték fel, hogy mutassák be a városukat. A múzeumi projekt együttműködésben valósul meg az Alcantara céggel, amely a velúrbőrhöz hasonló mikroszálas szövetek gyártásával foglalkozik. A tervezés és a munka Bécsben folyik, a tervezőpáros dizájnstúdiójában, amelyet egy korábban pékségként működő helyiségben alakítottak ki, az Otto Wagner által tervezett egykori városi vasút (ma az U6-os metró) közelében. Innen származik a felhasznált motívumok egyike is: a metróállomások padlóján található járólapok adták az ötletet a hajtogatott dobozokra emlékeztető dizájnhoz.
„Thomas és én gyakran sétálunk egyet a kerületben, hogy gondolkozzunk. Néha sikerül olyan dolgokat felfedeznünk, amelyek inspirálnak bennünket” – meséli Katharina. „Az irodában pedig ezeket a benyomásokat beépítjük a munkáinkba, továbbfejlesztjük és kipróbáljuk azokat.”

A dizájnstúdióban

Egyvalami különösen fontos Katharinának és Thomasnak is: ötleteikből és terveikből szülessenek kézzel fogható és használható dolgok. A tervezéshez ugyan számítógépet használnak, ugyanakkor szívesen készítenek prototípusokat is, hogy megtalálják és meg tudják oldani az esetleges hibákat. Végzettségüket tekintve mindketten bútor- és terméktervezők, munkájukat pedig a kézművesség és a technikai újítások jellemzik. Emellett nagyon fontos számukra a termékek és az anyagok szeretete.

  • A mischer'traxler dizájnsúdió © Österreich Werbung / Christof Wagner A mischer'traxler dizájnsúdió © Österreich Werbung / Christof Wagner
  • A dizájnpáros munkái © mischer'traxler A dizájnpáros munkái © mischer'traxler
  • Munka a dizájnstúdióban © Österreich Werbung / Christof Wagner Munka a dizájnstúdióban © Österreich Werbung / Christof Wagner
  • Párna bécsi motívummal © mischer'traxler Párna bécsi motívummal © mischer'traxler
  • Alcantara-szövetek © Österreich Werbung / Christof Wagner Alcantara-szövetek © Österreich Werbung / Christof Wagner
  • A Haas-ház és a Szent István-székesegyház © Österreich Werbung /  Diejun A Haas-ház és a Szent István-székesegyház © Österreich Werbung / Diejun

Egy város aranyba burkolva

A Bécs motívumai megbízás keretén belül a tervezőpáros elsősorban a szecesszió korából származó motívumokkal dolgozott. Katharina egy darab okkersárga Alcantara-szövetet vesz a kezébe és rajzol rá egy virágmintát. A filigrán munka közben nagyon precíznek kell lenni és az egyes formákat pontosan kell kivágni. A végleges kiállítási tárgy esetében már egy lézervágót használnak. A szövetdarabokból lámpabúrák készülnek, amelyekhez mintaként a Bécsi Szecesszió Háza (épült 1897/1898-ban) szolgált. A szecesszió korában előszeretettel használták az aranyat díszítőelemként. Felkapcsolt lámpa mellett a búra meleg színtónusai az akkori kor aranyló tündöklését adják vissza.

Egy régebbi, de legalább annyira ismert motívumra Bécs szívében bukkant a tervezőpáros: a Szent István-székesegyház tetőcserepei színüknek és az elrendezésüknek köszönhetően kedvelt fotómotívumok, amelyek Katharinát és Thomast is inspirálták. Több anyagréteget helyeztek úgy egymásra, hogy a tetőcserepekhez hasonló mintát kapjanak. Az eredmény egy kifejezetten dekoratív és finom megmunkálású párna.

Élettel teli kézművesség

A mischer’traxler dizájnstúdió szívesen és gyakran dolgozik együtt a közelben működő kézművesüzemekkel. Csak így lehet garantálni a megfelelő minőséget: a projekt jellegétől függően veszik igénybe egy galvanizáló-, egy lakatos- vagy egy asztalosműhely munkáját. „Szívesen értekezünk más tervezőkkel is és gyűjtünk új tapasztalatokat” – meséli Katharina és Thomas. „Egyik megbízásunk apropóján például együttműködtünk a Lobmeyr manufaktúrával.”

Bécs komoly hagyományokra tekint vissza a kézműves mesterségek terén: számtalan szobor, szimbólum, épület- és utcanév dokumentálja, hogy a kézművesség évszázadok óta a város történelmének elválaszthatatlan részét képezi. A különféle minták és motívumok pedig, amelyeket csak akkor vehetünk észre, hogy figyelünk a részletekre, tökéletesen egészítik ki ezt a történetet.

A közösségi műhely raktára © Roswitha Natter A közösségi műhely raktára © Roswitha Natter

Hagyományőrzés szenvedéllyel

  1. Gössl népviselet
  2. Lena Hoschek divat
  3. Markus Faißt asztalosműhely
  4. Bregenzerwald közösségi műhely
  5. Augarten porcelánmanufaktúra
  • Lámpa bécsi motívummal © mischer'traxler Lámpa bécsi motívummal © mischer'traxler
  • Munka a dizájnstúdióban © Österreich Werbung / Christof Wagner Munka a dizájnstúdióban © Österreich Werbung / Christof Wagner
  • Az Otto Wagner által tervezett metrópavilon © Wien Tourismus / Christian Stemper Az Otto Wagner által tervezett metrópavilon © Wien Tourismus / Christian Stemper
  • Katharina Mischer és Thomas Traxler © Österreich Werbung / Christof Wagner Katharina Mischer és Thomas Traxler © Österreich Werbung / Christof Wagner
  • Hajtogatott doboz bécsi motívummal © mischer'traxler Hajtogatott doboz bécsi motívummal © mischer'traxler

Fotókredit

A www.austria.info és a www.austriatourism.com oldalakon Ausztriát mint üdülőhelyet népszerűsítjük.