Külön útlevél kell a gyerekeknek
„Egy gyerek – egy útlevél“. A szülői dokumentumokba való bejegyzés tehát ettől fogva nem elegendő, a már meglévő bejegyzések pedig három év átmeneti időszak után elvesztik érvényességüket.
Az „Egy személy – egy útlevél“-elvet többek között a gyerekkereskedelem elleni óvintézkedésként vezette be az Európai Unió. Továbbá egyes országok nem is fogadták el a bejegyzéseket. Legkésőbb 2012. június 15-től az összes szülő vagy a gyerek neveléséért felelős személy irataiba való bejegyzés elveszíti érvényességét. Természetesen az útlevél maga, amelybe bejegyeztek, érvényes marad annak eredetileg megadott lejáratáig.
Minden egyes gyermekútlevél tartalmaz egy chip-et és megszűnik az eddig lehetséges adathordozó nélküli verzió. A tárolóegységen található többé-kevésbé minden olyan információ, ami nyomtatott formában is megtalálható egy útlevélen, így a név, nem, születési dátum, állampolgárság és egy fénykép. Ujjlenyomatokat viszont – a(z osztrák) Belügyminisztérium információi szerint – csak tizenkét éves kortól vesznek majd.
A gyermekútlevelek érvényességi lépcsői nem változnak: kétéves korig az útlevél két évre érvényes, a tizenkettedik betöltött életévig a dokumentum öt évre érvényes, ezt követően pedig – csakúgy, mint a felnőtt útlevél – tízre.
Nyomtatás
Ajánlás
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies.
Settings
By activating theses fields, information will be sent to Facebook, Google or Pinterest in the USA and can be used and stored by these companies.