Kávéház: a művészek nappalija
Sigmund Freud, Andy Warhol és Klimt. Mindannyian számtalan órát töltöttek bécsi kávéházakban. Könnyű belátni, hogy miért. A jövés-menés, ez a rituálé, a barátok és kollégák, akikkel találkozhatunk, hozzájárulnak az egyedi légkörhöz.
A kávé története
A kávéházak és a kávéházi kultúra egyet jelentenek Béccsel. Ahhoz azonban, hogy valóban megismerjük a történetét, vissza kell utaznunk az időben: egész pontosan 1683-ba, amikor is az Oszmán Birodalom ismét megpróbálta meghódítani Bécset. Ezt a nagy jelentőségű csatát az oszmánok ellen a Habsburg Monarchia és a Lengyelország–Litvánia vezette Német-római Birodalom vívta. Miután az oszmán hadsereg vereséget szenvedett, furcsa babzsákokat talált elhagyott táborukban a lengyel–litván szövetség tábornoka. Néhányan úgy gondolták, hogy ezekben teveeledel, vagy ami még rosszabb, tevetrágya van. De a tábornok kísérletezett az akkori keserű főzettel, cukrot és tejet adott hozzá, míg végül egy új italt hozott létre: a kávét.
Az új italt olyan jól fogadták, hogy 1685-ben egész Bécsben sorra nyíltak a kávéházak és megszületett a ma is híres kávéházi kultúra. Fénykorában, az 1910-es években mintegy 600 kávéház volt Bécsben.
Mitől különleges egy bécsi kávéház?
Bár számos európai városban vannak kávéházak, a bécsi kávéház légköre szinte felülmúlhatatlan. A kávét ezüsttálcán szolgálják fel, mindig egy pohár vízzel és egy kávéskanállal a pohár szélén. A fekete mellényes (kissé pimasz) pincérek társadalmi etikettje, rituáléi és eleganciája teremtik meg a bécsi kávéház hangulatát.
A kávéház belseje is alig változott az idők során: márványasztalok, kárpitozott kanapék, a híres 14-es Thonet szék, valamint a helyi és nemzetközi újságok saját hajítottfa tartóikban. Vannak azonban mindig nagyszerű kivételek, például a Café Prückel az Iparművészeti Múzeummal (MAK) szemben, amelynek jellegzetes kialakítását az ’50-es évek ihlették. Vagy az 1925-ben alapított Aida kávézólánc, amely rózsaszín külsejéről és belső teréről könnyen felismerhető.
„A bécsi kávéház olyan különleges intézmény, amely a világon semmi máshoz nem hasonlítható.”
A XIX. század fordulóján a lakások kicsik, hidegek és sötétek voltak. Írók, festők, zenészek, értelmiségiek és pártfogóik inkább a kávéházban találkoztak beszélgetni, olvasni, dolgozni, játszani és üzletelni. És mivel a kávéházak ingyenesen kínálták a helyi és nemzetközi újságokat, gyorsan olyan hellyé váltak, ahol mindenki tájékozódhatott.
1890 körül a Café Griensteidl lett a legnépszerűbb találkozóhelye a bécsi szerzők Jung Wien nevű csoportjának. Olyan írók találkoztak itt, mint Hugo von Hofmannsthal, Karl Kraus és Arthur Schnitzler, így született meg a kávéházi irodalom. Ahogy azt Friedrich Torberg író mondta: Die Tante Jolesch című könyve alapvetően egy kávéházakról szóló könyv. Ugyanakkor a melankólia könyve is: szellemesen és humorosan mutatja be az Osztrák–Magyar Monarchia zsidó burzsoáziájának életét.
A művészek találkozóhelye egykoron...
Míg az írók a hírhedt Café Griensteidlben találkoztak, mielőtt áttelepültek volna a Café Centralba és a Café Herrenhofba – addig a Café Landtmannak rendszeres látogatója volt a híres pszichoanalitikus, Sigmund Freud, és Leon Trockij is betért ide, mielőtt az USA-ba indult volna.
Az olyan művészeknek, mint Klimt, Kokoschka, Schiele, Loos és Wagner, a törzshelye a Café Museum volt. Nagyszerű kávézó az Iparművészeti Egyetemtől egy saroknyira, amelyet Josef Zotti – Josef Hoffmann hallgatója – alakított át: félköríves ülődobozok elhelyezésével varázsolta oda egy nappali hangulatát. A 2010-es átfogó felújítás után a Cafe Museum újra eredeti pompájában tündököl és írók és költők felolvasásainak ad otthont. Stefan Zweig állítólag még a nagy gazdasági világválság idején is, amikor elképzelhetetlen volt a kávéházlátogatás, megkérte kedvenc kávéházának pincérét, hogy tartsa szabadon a helyét, amíg ő hazamegy egy kávéra. Ez mutatja, hogy a kávéház milyen fontos szerepet játszott a mindennapi életben.
... és ma
A ’60-as években a bécsi művészeti élet híres találkozóhelye egyrészt a Café Hawelka volt, amely alig változott 1939-es megnyitása óta, másrészt a Café Korb, ahol a különc tulajdonos, Susanne Widl vezeti kis birodalmát.
A vendégek olyan művészek mellett ültek (gyakran órákon át), mint a fantáziadús realista Ernst Fuchs, a mindenes és környezetvédő Friedensreich Hundertwasser, a szürrealista Rudolf Hausner, a színész és kabaréművész Helmut Qualtinger, a színész Oskar Werner (aki Ray Bradbury Fahrenheit 451 című művében Guy Montag szerepéről ismert) vagy akár Andy Warhol popművész, Arthur Miller író és Peter Ustinov színész.
A bécsi kávéház a mai napig olyan intézmény, amelyet nagyra tartanak. Még mindig az a hely, ahol találkozhatunk, beszélgethetünk és élvezhetjük a jó társaságot egy csésze kávé mellett. Manapság a legnagyobb valószínűséggel a Zum Schwarzen Kameelben futhatunk össze szövetségi miniszterekkel, a Café Prückelben (a MAK-kal szemben) művészekkel és művészeti hallgatókkal, a Café Landtmannban pedig, közvetlenül a Burgtheater mellett, színészekkel és rendezőkkel. A kávéház még mindig a nappali „meghosszabbításának” számít, ahová az ember beugrik, hogy találkozzon a barátaival és megigyon egy kávét – egy rövid kávészünet Bécs bármelyik pontján.
Kedvenc kávézóink
- Café Central, 1010 Wien, Herrengasse 14
- Café Hawelka, 1010 Wien, Dorotheergasse 6
- Café Museum, 1010 Wien, Operngasse 7
- Café Prückel, 1010 Wien, Stubenring 24
- Café Sperl, 1060 Wien, Gumpendorferstr. 11-13
- Cafe Landtmann, 1010 Wien, Universitätsring 4
- Café Couture, 1010 Wien, Herrengasse 13
Milyen kávét kérjünk?
- Melange: eszpresszó, tej és habosított tej
- Einspänner: eszpresszó, forró víz és sok tejszínhab
- Nagy barna: dupla mokka krémmel
- Kis barna: egyszerű mokka krémmel
- Kapucíner: kis mokka néhány csepp tejszínnel
- Franciskáner: kis mokka, forró víz, forró tej és tejszínhab
- Jeges kávé: eszpresszó, hideg tej, 2 gombóc vanília fagylalt